Kapcsolat

Nagy  Gábor Zsolt

A szem

E-mail: gabor@gabori.hu
Telefon: 06-20/260-6785

Fotózás közben mindig jókedvű leszek, egy pillanat alatt magával tud ragadni a gyerekek önfeledt öröme.

Imádom a csillogó tekinteteket, melyek megmutatják a mögöttük megbújó egyéniségeket, érzéseket.

Képeimmel élményeket közvetítek, életetek boldog pillanatait.

Budapesten születtem, 2018 óta Wekerlén élek. Fiaim, akik fociztak, röplabdáznak, voltak első fotómodelljeim a különböző sporteseményeken. Itt kóstoltam bele a fotózás élményébe. Én magam asztalitenisz játékosként 20 éve játszom a Budapest bajnokságban.

Informatikus mérnöki végzettségemből adódóan szoftverek fejlesztésével, üzemeltetésével és tesztelésével foglalkoztam. Az utóbbi időben weboldalakat tervezek és építek a fotózás mellett.

2013 óta foglalkozom komolyabban a fotózással. A Fotó Art Fotósiskolában több neves tanártól tanultam a szakmát.

Elsősorban embereket, gyerekeket szeretek fotózni, emellett sport-, rendezvény- és esküvőfotózást is szívesen vállalok. 2018 óta fotózom a Wekerlén élő családokat, akik Bori különböző rendezvényein, programjain vesznek részt.

Nagyon élvezem, hogy ennek a szeretettel teli, összetartó közösségnek a részese lehetek, s a képeink által nyomokat hagyhatok.

Katona Bori

A lélek

E-mail: bori@gabori.hu
Telefon: 06-30/523-0869

Mindig is nagyon érdekeltek az emberek, benneteket megismerni egy picit belelátni a lelketekbe.

Keresem az olyan pillanatokat, amikor komfortzónátokat elhagyva előbukkan igazi énetek, megmutatjátok valódi szépségeteket.

Ezeket a helyzeteket a mozgás és a hangulat segítségével teremtjük meg…

A Testnevelési Egyetem elvégzése óta Budapesten élek, 2002-ben költöztem Wekerlére családommal, fiaimmal.

Tanítok iskolákban, továbbképzéseket vezetek pedagógusoknak, rajzos-dalos programokat tartok óvodásoknak és kisgyermekek mozgásfejlesztésével foglalkozom a mindennapokban.

A közös fotózások ezeket a pillanatokat örökítik meg. A dalokkal, rajzokkal,  a mozgás által nyitogatom a szülők, gyerekek lelkét. Élményekhez juttatlak benneteket. 

A barátsággal, bizalommal, jókedvvel átszőtt fotózások valódi élményt nyújtanak számomra is. A felszabadult légkörben meglátni a bennetek rejlő értékeket, nagyszerű érzés.

Kövess minket a Facebookon